VVV - Velencei Vadkacsa Vacsora

Mivel mediterrán vacsora már volt, gondoltam, konkretizálom egy kicsit a jelszót...Addig, addig gondolkodtam, míg a véletlennek, illetve barátainknak köszönhetően június elején Velencébe vetett a jósors, meg az evezhetnék. Igen, evezhetnék, hisz nem a hagyományos városnézős programba csöppentem, hanem a Vogalongára, amely egy sokezres résztvevővel rendezett hajós fesztivál: Így Pünkösd környékén színesbe öltözött emberek, különféle, tarka vízi járműveken a Szt. Márk térről ágyúszóra indulva körbeevezik a szigeteket, majd a Canal Grande-n a nézők tapsa és üdvrivalgása kíséretében végigcsorogva a Szt. Márk téren könyvelhetik el örömmel, hogy "ez jó mulatság, férfimunka volt". Én is megtettem, amit megkövetelt a haza, és a hajóskapitány (azaz lapátoltam, ahogy csak tudtam), és rögtön megjött az ihletem is: velencei - hajós - tengeres vacsora lesz! Az olasz ételek úgyis mindenkinél népszerűek, gyakorlatilag minden meghívott odavalósi ötletekkel állt elő. Háttérképnek is megvoltak a fényképek, most ezen sem kellett törnöm a fejem, és a friss élmény mindig nagy hajtóerő. Egyszer már megjegyezte valaki, hogy minden vacsora előtt el kellene utazni a helyszínre tapasztalot gyűjteni, de eddig csak az arab vacsoránál sikerült ilyen pontosan előtte teljesítenem az utazást. Nem tudom, mit szólna a férjem, ha elárulnám neki, hogy most karibi vacsorát tervezek?

De maradjunk Európában, pontosabban az Adria Királynőjénél; bennem leginkább a színek és a hangulatok maradtak meg, és ami a legszebb volt, hogy a Lagúnák Városát a vízről, saját hajóból fedezhettem fel. Teljesen más perspektiva. Tökéletes élmény.

A vacsora is teljesen más volt, mint a korábbi olasz illetve mediterrán vacsorák, és nekem ez is tökéletes élmény volt.

Mivel is tettük tökéletessé az esténket?

Íme a menü:

Welcome koktél:
- Bellini koktél - Velencében nem sikerült megkóstolni, ezt most bepótoltuk

Étvágygerjesztő falatkák, antipasti:

- Sárgadinnye pármai sonkával - kell, magyarázzam, miért?

- Paradicsom- mozarella nyársacskák - "gömbölyített" olasz zászló

- Mascarponés-diós mártogatós grissini rudakkal

Meleg előétel:

- Tintahal karikák paradicsomos szószban - na ilyennek kell a tintahalnak lennie

Leves:

- Sárgadinnyekrémleves - erre érdemes figyelni

Főételek:

- Vajhalfilé kapribogyóval sáfrányos rizottóval és grillezett zöldségekkel

- Rozmaringos bárányragu polentával és levendula zselével - ezek önmagukért beszélnek

Desszertek:

- Epermisu
- Narancssaláta

- Kávé cantuccini-vel vagy cantuccini vörösborral - kinek, hogy tetszett

Remek sorozat, könnyű nyári ételek, és tényleg érdekes módon abszolút különbözött a téli olasz vacsoránktól, ahol a nehezebb ételek (osso bucco, carbonara tészta) domináltak.

A Bellini koktél izgatott, mert egyszer láttam egy "10 kötelező dolog Velencében" című filmet a Travel Channel-en, és ott ezt is felsorolták, azóta akartam megkóstolni. Harry's bárjába nem akadtunk bele, de itthon most előállítottam, és a leírások, képek, nem kevésbé a visszajelzések alapján: nagyon jó lett. Színes, könnyű, üdítő.

A hideg előételek nem szorulnak magyarázatra, kellemes kísérői voltak a bemutatkozásnak, és a Totónak, aminek - gondolom nem kérdés - Velence volt a témája. (mellékelve)

A meleg előétel megér egy misét, annál is inkább egy kóstolást, illetve kipróbálást (a receptet még várom). A tintahal karikákról sokaknak a rágógumi (vagy autógumi?) állagú, ízetlen nyunya jut eszébe, de amit mi kaptunk, az valami egészen más volt. Még a (tinta)halat nem kedvelő vendég is megállapította, hogy ez igen! Omlós volt, puha (friss tintahalból készült), és a mártása sűrű, vörös, pont jól fűszerezett. Apró ropogós kenyérkével ettük, és ha nem lett volna annyi minden utána, biztos előállok egy bagettel, mert igazán avval lehetett volna tunkolni azt a csoda szószt, csak akkor túl hamar jóllaktunk volna. Egy másik vendég meg is jegyezte: "Ha csak ennyi lett volna a vacsora, már ezért megérte eljönni." Gondolom, a főzőknek ez kellő dicséret volt az estére.

Ezután tálaltuk a sárgadinnyelevest, amit direkt a halas fogások közé iktattam, hogy legyen valami jó kis kontraszt. Színben, ízben is kellemes ellentét volt a ragyogó vörös étel után a kellemes sárgás krémleves. Hát még amikor megkóstoltuk! A hosszasan ecsetelt elkészítésből annyi megmaradt bennem, hogy karamellel készült, ami finoman megbújt a tejszínes-joghurtos dinnye íz mögött, és az egészet remekül kiemelte a mentalevél, amit én szorgalmasan mindig újrapakoltam a levesem tetejére.

Főételnek - bevallom, már nem először - vajhalat választottam, önző módon, mert ez a kedvencem. Vajon sütve, egy kis citrommal, fehérborral és persze kapribogyóval páratlanul finom, most mindezt továbbfokoztuk egy sáfrányos rizottóval és grillezett vegyes zöldségekkel. Tarka, ínycsiklandozó és nagyon csúszós étel, sőt a hozzávaló fehérbor is jól csúszott mellé (a hal ugye inni akar, ha mi nem is).

A bárány nekem mindig is szívem csücske volt, és bár a közhiedelem szerint sokan nem szeretik, bonyolult beszerezni, elkészíteni stb., én most is belevágtam (a combjába). Nem is bántam meg! Vagy a vendégeim bevállalósok, vagy pont jókat hívok meg mindig, de eddig még mindegyik bárányt lelkesen fogadták, és még lelkesebben ették. Biztatok tehát bárkit, hogy merjen belevágni, hálás vendégváró még ha utána is kell járni (Magyar utcai török hentes vagy Flórián téri piac a beszerzési helyeim). A mediterrán jelszó miatt fehér hagymás-rozmaringos ragut készítettem sok fehérborral meglocsolva, de előző éjjel be is áztattam a báránykát egy kis fokhagymás tejbe, hadd szokja a gyűrődést, és ízesedjen előre. Polentával körítettem, ami olasztudor barátnénk szerint ünnepi körítés Olaszhonban, míg Erdélyben a szegényemberek mindennapi eledele. A nagy találmány még a levendulazselé volt mellé, amit nem én készítettem, hanem készen vásároltam, és pont azt a halványlila pluszt adta az egésznek, amitől mégis átfogalmazódott az egész étel. Egy vendégem attól tartott, hogy valami nehéz, tömős ennivalóra számíthat, ehelyett könnyű, illatos, nyárias fogással gazdagodott (duplán, mert repetázott is).

Nehéz ilyenkor desszertre gondolni, és felállni, hogy elhozzuk az asztalig, ezért is gondoltunk a szokásos tiramisu helyett epermisura, és ez is tejszínmentes változatban, hogy még könnyebb legyen. A narancs salátát már múltkor szerettem volna kipróbálni, de jó, hogy megvártam, mert ez a változat igazán megért egy kis várakozást: likőrrel, vaníliával bolondított narancs, még akkor is lemegy, ha már egyébként tele vagy. A cantuccinit (mandulás keksz) készen vettük, és nemcsak a narancssalátához illett, pont jól bevált a kávéba illetve a vörösborba mártogatva is.

Ismét éjfélig eszegettünk (valahogy elrepült az idő), és mi ugyan nem repültünk, csak szép lassan mozogtunk a végére, de remekül éreztük magunkat. Fényképeken és ízekben itt volt Velence, a tenger, olasz ízek és hangulat, személyében pedig sok jó magyar barátunk, aki ezt megosztotta velünk.