VV Karibi

Nos nem pont így ültünk, de fejben itt éreztük magunkat...
A mexikói vacsora után azt írta egy vendégem, hogy úgy érezte a fél világ ott ül az asztal körül, pedig akkor csak magyarok voltunk. Most a karibi vacsorán valóban több égtáj felől érkezett, igazi nemzetközi csapat jött össze (új-zélandi, amerikai, angol vendégek), és bár az időjárás nem volt karibi (azt valahogy nem sikerült megszerveznem), a hangulat, az italok, ételek abszolút idevarázsolták a szigeteket.

Kezdtük mindjárt egy kis Pina Coladaval, ami olyan volt kisesernyőstől, szívószálastól, mintha egy koktélkönyvből lépett volna ki, a "szállítók" nem győzték keverni az újabb, és újabb adagokat. Mi meg koktélospohárral nem győztük (arra még nem vagyok felkészülve), így én söröspohárból kaptam, de nem bántam, pont jó volt így is köszöntő italnak. "Kicsi vagyok, székre állok", így köszöntöttem a kis (nem is kis, nagyobb, mint rendszerint) társaságot, és a bemutatóban elmondottakra mindjárt rá is kérdezetem az első játékban. Legalább most tényleg figyeltek az emberek! Régi tapasztalatom, hogy bemutatkozáskor mindenki erősen koncentrál, hogy szépen, szabatosan elmondja a saját nevét, jó erősen megszorítsa a másik kezét (első benyomás, és társai), és ebbéli erőfeszítései annyira kimerítik, hogy a másik nevére már elfelejt koncentrálni, így nem sok marad meg a kapott információból. Ami szintén nem újkeletű tapasztalat, hogy bármilyen vegyes a társaság, mindig lehet találni közös pontokat, közös ismerősöket, kapcsolódási vonalakat, erre építve előbb-utóbb van miről beszélgetni. "Na, őket elvesztettük", jegyezte meg valaki az új-zélandi vendégekre mutatva, akik szinte egész este a közös gyökerek adta emlékekről beszélgettek. És ettek, és ittak. Mert volt mit, mondanom sem kell, ugye?

A karibi konyha pont olyan színes és változatos, mint az ottani virágok, emberek, befolyás érte innen-onnan a világból, így hol spanyolos, hol indiai beütést éreztünk az ízeken, de leginkább nagyon kellemes, enyhén csípős egzotikus ízhatást.
A következőkkel sikerült ismét sikeresen megbirkóznunk, azaz

Karibi menü:

Előételek:

- Mangós -kókuszos ráksaláta

- Beef patties, magyar neve: marha mancsok (olyan kis medvemancs formájuk van...)

- Sült rák fűszeres-lime mártással

Leves:

- Banánleves - de nem akármilyen!

Főételek:

- Dominikai csirkenyárs sültbanánnal és chutney-kkal

- Jamaikai csirke feketebabos rizzsel

- Chilis-lime-os vörös tonhal sofritoval

Desszertek:

- Caipirinha torta

- Dinnyesaláta

A megbeszélt előételek a rákos dolgok voltak, többek közt azért, mert a mangós-kókuszos saláta már megfordult nálunk, de olyan gyorsan elfogyott, hogy meg sem tudtam kóstolni. Most sem okozott csalódást, ahogy a kis sült rákok sem. Nagyon örültem a meglepetésképp érkezett "beef patties"-nek, mert én is szerettem volna még pont valami ilyesmit, csak már nem fért bele. Érdekes, hogy sok népnek van hasonló étele, de mindegyik egy kicsit más; ez most kellemesen csípős, remek koktélkísérő volt.

A leves hihetetlen érdekes ízvilágú különlegesség volt. Ha az ember nem tudja, hogy banánból van, bizony találgatni kell egy ideig, mert sós-fűszeres. Valahol nagyon mélyen ott kacsingat a banáníz, az állagán pedig egyértelmű (sűrű krémleves), de ugyanakkor a sós, currys, fahéjas, gyömbéres álca miatt sokáig találgatott, aki később érkezett, és nem tudta, mit eszik. Mostantól a banánleves is szerepelni fog a repetoáromon, ahogy a múltkor kapott dinnyelevest is elkészítettem már a családnak (így közvetve a gyerekek is profitálnak a vacsorákból).

A főételekhez a húsokat én készítettem, azért többfélét, hogy kipróbálhassak többféle pácot is, így került dominikai és jamaikai csirke is az asztalra. Először nem tudtam, jó ötlet lesz-e mindjárt a banánleves után a sültbanán, mint köret, de a csirke mellé az passzolt, ugyanúgy, mint az édeskés chutney-k is. A sültbanán bizony igazi sütőbanánból készült, amit a lelkes vendégem a Culinaris-ban talált meg, baconba csomagolt falatonként, és a sütőben (jó időben grillen az igaz!) sütött meg. Chutney-t autentikus receptek alapján amerikai barátném hozott kétfélét is (férje részben indiai származású), mindkettő krémes mártás jellegű, egyik édes, másik csípős. Én pedig egy darabos-roppanós gyümölcsöset készítettem, és nem vesztek össze a csirke mellett, sőt.

A jamaikai csirkecomb is elvileg a pácolás után kinti grillen az igazi, csak az időjárás nem hallott erről, ezért sütőben készítettem el, és így is remek lett. Nagyon finom volt hozzá az eredeti recept szerint feketebabbal készített rizs (bizony ez is nem kevés utánjárás eredménye), csak azt sajnálom, hogy óvatosságból először picike adagokat arktunk a tányérokra, így aztán nagyon sok maradt. Bár, nem is sajnálom, ma pont jó lesz ebédre.

A vörös tonhal úgy jött, hogy kardhalat szerettem volna, de pont akkor érkezett friss halszállítmány a Cora-ba, amikor befutottam, és egyszerűen ellenállhatatlan volt az a gyönyörű, tömör, vörös hús. Lime-al, chilivel és tengeri sóval pácoltam be a szeleteket, olajban kisütöttem, majd egy kis chilis ragut és készítettem mellé (habanero paprikával, gyilkos erős!), amit kevesen mertek bevállalni. Annál lelkesebben ették a sofritot, ami tulajdonképpen a karibi konyha egyik alappillére. Nyers hagymát, fokhagymát, paprikát, paradicsomot kell összeaprítani/turmixolni korianderrel és petrezselyemmel, picit megsózva. Köretnek, szósznak, bárminek jó, friss, finom, egyszerű elkészíteni, grillezett húsok mellé kitűnő.

Itt már kezdtünk lankadni, de jó, hogy hagytunk némi helyet a caipirinha tortának (édességnek különben is sokak szerint külön rekesze van), ami elvileg brazil származású, de "beengedtük" a karibi vacsorára. Lime-al, kókusszal készül, könnyű, üdítő torta, és kiválóan passzolt mellé a fűszeres dinnyesaláta.

Szerintem a kalózok, és Bob Marley is elégedett lett volna velünk, igazán mindenki kitett magáért, és valahogy eszünkbe sem jutott, hogy nem a csillagos karibi ég, hanem a felhős magyar van felettünk.

Mindenkinek köszönöm most is a sok színt, ízt és nevetést, amit tegnap idehoztak; nyarat varázsoltunk igazi karibi nyarat...(múlt héten kicsit egyszerűbb lett volna 35 fokban bár így volt igazi a kihívás).