2011. december 12., hétfő

Az Osztrák-Magyar Monarchia étkei - VV16



OMM, nem dúdolok, az Osztrák-Magyar Monarchiát emlegetném, mert az volt a legutóbbi vacsoránk témája. Jó választás volt, hogy télre hagytuk: ezek a laktató, gyomormelengető étkek pont a hosszú téli esték vidámítói, és a házi pálinkák meg a jóféle borocskák is, amik az ételek kíséretében szerepeltek (elég gyakran).


Urakhoz méltó módon ezennel személyzetet is alkalmaztunk - gyermekeim személyében - , akik hihetetlen profizmussal segítettek a tálalásban, felszolgálásban (a képen: pihenőben a pincérek). Meg kell, hogy mondjam, sokkal kényelmesebb volt a dolgom így, tudtak ezek az előkelőségek valamit! Emlegettük is őket gyakran, hisz a TOTÓ-ban is szerepelt Sissi és Ferenc József, és a Kétsas ihlette a menünkben is (Kaiserschmarrn), amivel körbejártuk az egykori Monarchiát.



Imígyen hangzott az étlapunk:


Előételek:

- Vinete, azaz padlizsánkrém Erdélyből

- Házi májpástétom innen a szomszédból

- Pick szalámi és mangalica májas - a Kasier's ből

- Szolvák brindza és füstöltsajt


Meleg előétel:


- Käsespätzle -a síeléseket felidéző osztrák sajtos galuska




Leves:

- Zellerkrémleves



Főételek:

- Bánáti rakott hús - nem nagy bánátunkra

- Kacsa mellye és combja zsemlegombóccal, káposztával és mindenféle földi jóval (dijóval)




Desszert:

- Császármorzsa fahéjas eperöntettel - más nem is lehetett volna



Nemcsak hangzatos, de legalább oly ízletes volt ez a sorozat, és nem kicsit tápláló, de mint említettem volt, kell ez télen a léleknek (a test formáinak kevésbé, de üsse kő!).

Az előételek eltüntetése közben jól megdolgoztattam a társaságot a TOTÓ-mmal, és el kell ismernem, most nem volt egyszerű, a gyerekeim meg is feddtek érte. A cél persze sosem igazán a pontgyűjtés, hanem a) a korábban egymást nem ismerő emberek összehozása, megbeszéltetése, és b) a témába illő érdekes, pluszinformációk terjesztése. Eddig minden vacsorából tanultam én is mindig valami újat, mert amíg a kérdésekre készülök, érdekesebbnél-érdekesebb dolgokat tudok meg az adott országról, térségről. A misszióm tehát nemcsak gasztronómiai, hanem kultúrális is, még ha minimál szinten is. A célt most is elértem, mire asztalhoz ültünk, már élénk társalgás folyt a síelős, erdélyi, osztrák, szolvák stb. élményekről.


Az előételekről még el kell mondanom, hogy mindannyiunk nagy kedvencét, a vinetét, kedves barátunk csíkszeredai édesanyja készítette: fán füstölte, fakéssel vágta a padlizsánt, ezt, biz', mi nem tudjuk itthon utánozni!



A sort a Käsespätzle, sajtos galuska, folytatta, amit - előrelátóan pici adagokban osztottunk - mindenki lelkesen lapátolt, és dícsért. A hagymakockáktól és friss, illatos petrezselytől pikáns, és a sima magyar galuskától eltérő, találó indító volt a meleg ételek között.





Az előételekkel kellemesen megágyazott gyomornak épp jól jött egy kis simogatós zellerkrémleves, amely színében visszafogott, állagát tekintve pedig kellemesen selymes, sűrű volt, finom átvezetés a komolyabb, nehezebb fogásokhoz.



Mert bizony komolyabb és nehezebb is volt a folytatás, de mennyire jó! Amikor barátném a telefonba diktálta a bánáti rakotthús receptjét, úgy tűnt, mintha valami musszakához hasonló étel lenne. Ránézésre valóban az, de ízében hamisítatlan magyar, valószínűleg a jó kis füstöltszalonnának, mangalica husinak, és magyar marhának köszönhetően.

/Csak mellékesen jegyzem meg, amire a totóban is rákérdeztem, hogy egyes abszolút magyarnak tartott ételek eredete egészen meglepő: a töltött káposztánk elődje a török szárma, a bableves osztják, a gulyás azerbajdzsán eredetű./ Nos, visszatérve a bánáti rakott húsra, telt, fűszeres ízű, igazi hétvégére való eledel; mi csak egy kis kockát szolgáltunk fel a vendégek kapacitását szem előtt tartva, de biztos sütök majd ilyet magunknak is egyszer.



A kacsa nekem személyes kedvencem, talán ezért is sütök gyakran, de most máshogy készítettem, mint szoktam. A hagyományos magyaros ételek miatt én is majorannával, borssal, köménnyel fűszereztem, mellé zsemlegombócot készítettem és vörösboros pároltkáposztát. Hogy mégis meglegyen a kedvencem, diós-mazsolás-aszaltszilvás almát is sütöttem a mellek mellett, és melléhajítottam még egy-két marék, szilvát, diót, mogyorót is, így aztán sós és édeskés körítésünk is volt.



Csoda, vagy a Jägermeister jótékony hatása, de elfért bennünk a császármorzsa is, ami a fiam szerint röviden: "király!", azaz pontosan Kaiserlich und Königlich fogás lett. Hogy ne teljesen mindennapi legyen, az eperlekvárt átrottyantottuk egy kis borral, szegfűszeggel és fahéjjal, és ezzel locsoltuk meg a morzsát.

Mindig azt hiszem, hogy az új vendégektől eltekintve újdonság, meglepetés már nem érhet a vacsorák során, de rutin ide vagy oda, most is szereztem tapasztalatokat. Nem árt többször is átnézni az étlapot és a vendéglistát, mert sikerült Zolit Péternek keresztelnem, és ez annyira belém rögzült, hogy egész este Péternek szólítottam őt. Az ételekkel már nem volt semmi fiaskó, és a másik új élmény tulajdonképpen nagyon pozitív volt: egy-két vendégem hajnali négyig maradt, ami azt jelzi, hogy jól érezték magukat, nekem pedig ez a legjobb visszajelzés, megerősítés. Folytatjom, folytatjuk...