"Skandináv? Fú, az nem valami jó! Csupa hal meg ilyesmi, nem?" - volt többek reakciója, amikor az északi vacsora ötletemmel jöttem, de a tegnapi este után, az idemerészkedők véleménye alapján bizton állíthatom, hogy nem volt rossz ikea, bocs idea.
Hal tényleg volt, sok, de mivel alaposan körülnéztem (mire jó az Internet?), mielőtt eldöntöttem jómagam mit főzök, úgy láttam húst is esznek a vikingek leszármazottai és a rokonaink is, tehát én húsétellel rukkoltam elő.
Amikor azon töprengtem, hogy hogy terítsek majd, beugrott a "Fehér Éjszakák" jelszó, és mindjárt el is hintettem az ötletet a vendégeim között, miszerint öltözhetnénk esetlege fehérbe. A kérdést az döntötte el, amikor Dorottya barátném elküldte a desszert receptjét: White Night Coctail címmel. Akkor nálunk is "White Night" lesz. Elszaladtam a híres svéd áruházba a fehér gyertya és szalvétakészletemet feltölteni, és még hozzávalókat is vadásztam. A napot ugyan rosszul választottam meg, mert pont aznap kezdődött a nyári vásár, és a karácsonyi rohamot felülmúló tömeggel találtam magam szembe, de ez nem tántorított el szándékomtól (a türelmetlen kétéves kisfiam majdnem), és mindent beszereztem, ami kellett. Így aztán igazi svédasztallal indítottuk a vacsorát svéd asztalon, tányérokon és szalvétákkal.
Itt az ideje elárulni, miket ettünk-ittunk, és mivel múlattuk az időt (míg a meccs is ment a háttérben, ez ilyenkor kötelező):
Skandináv vacsora menü:
1. Előételek: Smörgasbord azaz svédasztal
- Gravlax azaz pácolt lazac házi majonézzel és tormával
- Ráksaláta avokádóval
- Mindenféle pácolt hering, benne a svéd kötelező: Inglad Sill
- Füstölt heringfilé
- Rénszarvas szalámi
- Kenyerek köztük knackebrod
- Zöldségek és lilaságok (lilahagyma és cékla)
2. Leves
- Kongesuppe - norvég húsgombócos leves
3. Főételek
- Laxpudding - rakott lazac
- Rénszarvas helyett rém jó marha vörösáfonyával és hasselback burgonyával
4. Desszertek
- White Night Coctail - narancsos-vodkás pezsdítő finomság
- Mandulatorta - rusztikus, édes, mennyei
Az előételeknél megvalósítottuk tehát a többféle szempontból is svéd svédasztalt; a házi finomságok mellett egy két készen kapott "alkatrésszel", amit a halkedvelőknek merek ajánlani. Evés közben kicsit megdolgozattam a társaságot egy skandináv totóval, mert a receptkeresés alatt nagyon érdekes dolgokra bukkantam, és ezeket meg akartam osztani velük is játékos formában. Megsoroztam még a vendégeimet egy-két villámkérdéssel is, amíg a tőlem kapott eklektikus LEGO adagból előállítottak valamit. Mit valamit? Kész műremekeket: készült egy norvég fúrótotony, egy modern viking autó, egy szárnyas jármű, és Mika Hakkinen a dobogón. Zseniális lett mind! Közben elkoptak az előételek, és most nem égettem oda a levest, így avval folytattuk a lakomát. A sok halleves között megbújt egy-egy húsos is, és egyébként is azt olvastam, hogy egy norvég közvélemény kutatáson kiderült, hogy a norvégok elsőszámú kedvence is a húsgolyó, így a sógornőmmel közösen (aki megfőzte) úgy gondoltuk, ez jól fog illeni a magyar skandináv vacsorába. És itt a titok, amit meg is fogalmaztunk a vacsora kezdetén: lehet bármilyen konyha, szimpatikus nem szimpatikus, kicsit "magyarítva" biztos mindenki talál benne olyat, ami tetszik, ízlik neki. A leves tetszett.
Nemkülönben a főételek, ahol is a rakott lazaccal indítottunk, ami a svéd rakott krumpli, azaz főtt krumpli és lazac rétegezve, kapros tejszínnel meglocsolva és egybesütve. Nagyon jó!
Húsételnek szarvast szerettem volna készíteni, de közbeszólt az élet, azaz a hűtőm, pontosabban a hűtőm hiánya, merthogy elromlott. Nem tudtam volna napokig pácolni a szarvast, csak mondjuk kint a teraszon, de ennyire nem vagyok elvetemült, így maradt a frissen vásárolt csudafinom marhahús = rénmarha. A vicc kedvéért aztán vadfűszerrel készítettem el és jó sok borral meg vörösáfonyával. A süniként sorakozó hasselback burgonyát pedig mindenkinek melegen ajánlom annak ellenére, hogy macerás elkészíteni, de páratlanul jó körítés nem csak svéd ételekhez!
És akkor jöttek a desszertek: a pezsgős, pezsdítő vodkás-narancsos-citromfüves ital és a ragacsos, édes rusztikus mandulatorta. Nem svéd kávét ittunk mellé, hanem Nespresso-t, de ennyi elhajlás, gondolom, megengedett.

Ha jól emlékszem, semmi különösebb malőr nem történt, az előző vacsorák tapasztalatai sokat nyomtak a latban. Izgalom csak a hűtőm (illetve annak hiánya) miatt volt, de a borhűtőm és egy kis kölcsönhűző kisegítettek a bajból. Maradékot most nem tároltunk, nem mintha sokminden maradt volna...
UI. Igyekszem feltölteni a recepteket, még az arabok közül is van elmaradásom. Viszont felrakom a Skandináv Totót, ha van kedvetek játszani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése