Nyári emlékek

 

De jó volt újra nyüzsögni, együtt enni-inni barátokkal! Úgy érzem, sőt meg vagyok győződve róla, hogy nagyon remek hangulatú esténk volt tegnap a nyárra emlékezendő. Októberre csúszott ugyan, de így is volt barnára sült vendég abszolút frissen hazaérkezve Spanyolországból. Soha jobb időzítést! Úgy látszik, bármikor emlékezünk a nyárra, mindig jól jön, vagy azért mert a) nagyon hideg van, és jól esik (nem az eső, az emlékezés), vagy mert b) nyáries meleg van, mint tegnap, és azért aktuális, vagy c) csak azért , mert a nyári emlékek mindig melegséggel, vidámsággal töltenek el. És a sangria is. Ezt tapasztalatból tudjuk tegnapról. A Spanyolhonból frissen hazaérkezett vendégek nagy kancsó sangriával is készültek, így az előételek - tapasok, ez is spanyol, éljen! - mellett ezt kortyolgattuk. Eközben a nyári fotókat nézegettük, és kedvet csináltunk egymásnak a hajózáshoz, az evezéshez, a hajózáshoz (ja, hogy ezt már mondtam), egyszóval egymás által nyáron meglátogatott helyekhez. Igyekeztünk nem éhesek maradni - finoman fogalmaztam? - és barátaim szorgalma, lelkesedése ismét minden elismerést megérdemel. MOst is találkoztam olyan ízekkel, ami nekem is újdonság, pedig sokat próbált ember vagyok.

A következő finomságokkal kísértettük egymást:

Előételek és ital:

Tapasok - de hányféle! - spanyol módra

Salátalevélbe tekert lazacgurigák

Sangria - jól tele alkohollal, amit elég hamar éreztünk is

Meleg előétel:

Gombás-fenyőmagos canelloni

Leves:

Francia hagymaleves

Főételek:

Lazacfilé körtés-kéksajtos rizottóval

Konfitált kacsacomb epres-szarvasgombás salátával

Desszertek:

Tiramisu

Tarte Tatin körtéből

... és hadd ne mondjam mennyi bor.

Részleteiben elemezve csak szuperlativuszokban tudok beszélni mindenről. Persze jóapám anno lelkesedés felelősnek nevezett, mert határtalanul tudok mindenért lelkesedni, de amiért érdemes, azért miért ne? Egyszóval (illetve többel) a tapasokról: csodás gyűjtemény volt. Tapenade (olajbogyópástétom), chilis rákocskák, guacamole mártogatni, és sonkás, tonhalas falatkák garmada - spanyol armada. Tökéletesen beillett a sorba a lazactekercske is, tapasztottuk azt is befelé szorgalmasan. LEgalább olyan szorgalmasan, amiylen szorgalmasan mindezt a vendégek készítették. Nem kevés pepecsmnka lehetett, de nagyon látványos volt a sok kis finomsággal megrakott asztal, ami csodával (tulajdonképpen nem csoda) határos módon szépen kiürült, amíg a képeket néztük.

Jött a meleg ételek sora, melyet a canellonival kezdtünk; bármely olasz nyugodtan bevállalhatná, abszolút autentikus volt.

A hagymalaves és érdekes volt, számomra ismeretlen tejszínes változat, isteni sajtos pirítóssal. Egyszer már megállapítottam, hogy ahány hagymaleves, annyiféle, ez most ismét beigazolódott, megint tanultam egy új receptet.

Itt egy pillanatra megleptem a vendégeket egy csigás falatkával Jagermeister kiíséretében, hogy feldobjuk az emésztést, és előkészüljünk a folytatásra. Könnyű lazacfilé következett izgalmas körtés-kéksajtos rizottóval. A lehető legfurcsább dícséretet kapta a férjemtől, ami így hangzott: "Nem jó, de valahogy mégis arra csábít, hogy még és még egyek belőle." Ezt hívja az angol "aquired taste"-nek. Valamit, ami nem ízlik először, addig-addig kóstolgatunk, míg megszeretjük. A vacsora végén kivételesen szavaztunk - nyereményért - hogy ,melyik étel ízlett a legjobban, és a férjem a rizottóra szavazott, Addigra már a kedvence lett. Ezután jöttek a konfitált combocskák, ami ugyan nem vad, de kacsa, így kedvencem, és francia étlapok elengedhetetlen résztvevője. Először szarvasgombás tésztával akartam köríteni, de rájöttem, hogy túl nehéz lenne. Reggel a piacon friss eperre akadtam, és ez eldöntötte a kérdést, hogy saláta lesz. Zöldsalátát kevertem eperrel, kecskesajttal és szarvasgombás-olivás öntettel öntöttem nyakon.

A dessszerteknél beérkezett a tiramisu javaslat, és tudtam, hogy nyerő lesz, de a TArte Tatin is izgatott, amit aztán körtés változatban meg is kaptunk. Nos, ez a tiramisu, AZ A TIRAMISU. Az a tiramisu, amit minden vacsora után meg tud enni az ember, bármennyit is evett előtte. Most pedig igazán nem keveset ettünk előtte.

Köszönet minden kedves barátomnak a finomságokért, a jó kedvért, és nem utolsó sorban dícséret a két kis önkéntes pincérnek (két gyerekem), akik profikat meghazudtoló módon segítettek a felszolgálásban. Egyre kényelmesebb dolgom van a vacsorákkal: jönnek a jó kaják, van "személyzet", nekem csak élveznem kell az egészet. ÉN mindig élvezem. Alig várom a következőt....