2010. szeptember 7., kedd

USA barbeque - zenés buli!!!!

























Mindig azt mondtam, hogy frissiben legjobb leírni az élményeket, és sajnálom, hogy most nem volt korábban időm, mert olyan jó, pörgősre sikerült a buli, hogy táncot lejtenének a betűim, ha frissiben írtam volna. A meghívott jazz-zenész tanoncok igazi profikat meghazudtoló koncertet csaptak nekünk, és olyan remek zenéről gondoskodtak ezután is, hogy szinte mindenki (6-tól 66 évesig!!!) ropta éjfélig.

Egyébként pedig nem "hagyományos" Vadkacsa Vacsora volt ez - amennyiben lehet már hagyományról beszélni - mert nem fehér asztalnál ülve ettük szép sorban a fogásokat, hanem igazi kerti party-t tartottunk (az enyhén hűvös idő ellenére). Amerikában élő barátném tippjének köszönhetően papírtányérral, műanyag késsel-villával készültem (bort azért szép pohárból ittunk, mert a jó bor megéremli, és mi is), így rengeteg mosogatást sikerült megúsznom.

Vendég is sokkal több volt, mint rendesen, így aztán ennivaló is jóval többféle akadt, nem is sikerült mindenkinek mindent végigenni. Volt aki az előételeknél akadt el, a fiúk pedig a hússütőt látogatták szorgalmasan. Egy dolgot rontottam el, tortát többet kellett volna hozni, hisz ismerem a barátaimat. A lányok mindig az étlap "desszert" rovatát nézik meg először, aztán rendelnek egy kis salátát, és jöhet a lényeg. Itt is akadt több ilyen versenyző, aki az előételek után a torta részlegre ugrott, ergo hús sok volt, torta viszont nem jutott mindenkinek. Én eredetileg avval számoltam, hogy a húsos fogások is jobban fogynak. Nos, mindig tanul az ember... Persze jól jött másnap délben, hogy van egy "kis" maradék. Beizzítottuk a sütőt újfent, és sült egy kis hamburger, hot-dog, meg némi oldalas is.

Azért annyiban ragaszkodom a hagyományhoz, hogy leírom, miket ettünk, hátha még egy őszi grillezésnél valamelyik ötlet jól jön.

Előételek:
- Articsókás mártogatós - fokhagymás, parmezános sütőben sütött krémes étel, tortilla chips-szel kell mártogatni, amerikai barátnénk jól bevált receptje
- Paradicsomos lepény - quiche jellegű, könnyű, nyári előétel
- Sajtos muffin - amerikai buliba kell a muffin, akár édes, akár sós
- Rusztikus csirkemájkrém - Mautner Zsófia receptje
- Cézár saláta - klasszikus
- Sült paprika fetasajttal

Húsételek:
- Hamburger - naná!, pulykás és sertéshúsos igazi hamburgersütő ráccsal, amit a már említett New Jersey-ben élő barátnőm külön erre az alkalomra hozott nekem (köszi!)
- BBQ oldalas - úgymond "John Maydeck" legendás oldalasa, az interneten találtam, ellenállhatatlan!
- Fűszeres csirkeszárnyak

Saláták:
- Mentás burgonyasaláta - a mentától külenleges, és naggggyon jó
- Hagymás kukoricasaláta - ha Amerika, akkor a kukorica se maradhat el
- Coleslaw - ismerős?
- Vegyes zöldsaláta - mert ez mindig kell

Desszertek:
-Cheesecake - a másik naná
- Key-lime pie - titkos kedvencem, a recept itt is Mautner Zsófiától
- Brownie - lsd., mint a mufinnál
- Chocolate cookie - ez sem maradhatott ki


Még jó, hogy nem kellett mindent végigenni, mert biztos nem tudtam volna táncolni, már pedig kár lett volna kihagyni, mert sokak szerint az év bulija volt! Johnie Black igazán kitett magáért, fantasztikus jól zenéltek, énekeltek, minőségi zenét produkáltak, köszönet érte mége egyszer. Aztán pedig CD-ről szólt a talpalávaló, ahol tényleg ropta a kisebbik lányom és az édesanyám is. Nem mindannapi látvány volt!


Receptek:
Articsókás mártogatós - ütős
Hozzávalók:
1 doboz articsóka konzerv (nem olajos)
1 csésze majonéz
1 csésze reszelt parmezán
1 fej fokhagyma reszelve
Elkészítés:
Rém egyszerű: a hozzávalókat összekeverve hőálló tálba tesszük, és kb. 15 perc alatt, illetve amíg szép barnásra nem sül, megsütjük. Tortilla chips-szel mártogatjuk.


John Maydeck oldalasa
Hozzávalók:
2 kg sovány oldalas
fokhagyma, füstölt por, só, egész bors
Szószhoz:
2 ek olaj
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 ek Worchestershire szósz
1 ek mustár
1 ek barnacukor
1 dl sör
1/2 ek ecet
1/2 liter! ketchup v. paradicsompüré
chili, cayenne bors, füstölt bor (én füstölt tengeri sót találtam)
Az oldalast fűszeres lében lassú tűzön puhára főzöm, amíg a hús szinte magától le nem esik a csontról. Eközben elkészítem a szószt is. A hagymákat olajon megpárolom, majd hozzáadom a barnacukrot és a mustárt, és hagyom a cukrot 2-3 pecig olvadni, karamellizálódni. Ezután beleöntöm a ketchupot, a W. szószt, az ecetet, a sört és a fűszereket, és egy órán keresztül lassú tűzön főzöm.
A húsdarabokat a szószba mártom, és addig sütöm a grillen, amíg szép ropogós kérge nem lesz. még másnap is ettük, és alig bírtuk abbahagyni!