2011. október 23., vasárnap

Nyári nosztalgia























Nosztalgiáztunk: nyár = meleg, eszünk-iszünk, lazulunk. Sikerült. Még épp nem túl későn nosztalgemlékeztünk a nyárra, mert lassan a teraszon vigyorgó tök lesz az aktuális közéleti szereplő. Tegnap még sütött a nap, és este felvettem a nyári selyem csodámat (a férjem vette Velencében, mert nem volt egy rongyom se), így nemcsak az ételek és a hangulat, de a ruha is emlékeztetett a nyárra. A hangulat hamar forró lett a Bahama Mama (nagy fekete mama helyett kicsi szőke barátném és szőke férje készítették), és a Brazilian Macho (egykori bármixer interpretálásában) koktéloknak köszönhetően.


Őszintén szólva kicsit korábbra terveztem a nyári emlékek felidézését, de az élet és a babysitter hiány közbeszólt, így október végére került a vacsora, de nem bántuk. A napsütést és a kinti meleget az italok és a jó hangulat (vagy a koktélok teremtette jó hangulat?) pótolták, de én is igyekeztem kitenni magamért. Szokásos kis játékaim nem kevés derültséget keltettek a vendégekben; főképp a "mi a közös...?" kérdések nyomán érkeztek vicces válaszok.


A bemelegítés után szép sorban érkeztek a nyári utazásaink emlékei szóban és ételben, körbejártuk a horvát tengerpartot, egy-két olasz helyet, sőt a Bahamákra is "elutaztunk". Visszaérve, már itthon pihentünk, kávézni-sütizni osztrák sógorákhoz ugrottunk ki, s ezalatt el se mozdultunk az asztaltól, csak maximum a konyháig egy-egy új tányérért, villáért.


Nézzük mivel lettünk gazdagabbak tegnap:


Koktélok:

- Bahama Mama

- Brazilian Macho




Előételek:

- Braseolába tekert kecskesajt - nagyon olaszos

- Pepperoniba töltött kecskesajt - nagyon csípős

- Diós pecorino sajt mézzel - lágyan édes

- Besameles rákos pirítós - finoman fűszeres


- Pasta de Trieste -tiszta trieszti tészta



Leves:

Dalmát citromleves



Főételek:

- Fekete rizottó - igazán fekete

- Rác hal - igazán rác

- Jerk csirke babos rizzsel - igazán csípős!



Desszert:

Pischinger torta - roppanósan édes




Nézzük részleteiben, mert megéri elemezgetni.

Már megvolt a koktélos ember, mikor barátném jelezte, hogy a nyáron a Bahamákon jártak, és igazi, csak ott kapható hozzávalókat hoztak a Bahama Mama koktélhoz, így nem tiltakoztam ellene. "The more the merrier" (minél több, annál jobb), mondja a bölcs angol, legfeljebb még vidámabb éesz a társaság. Igazi illatos-kókuszos-rumos-ananászos koktélt kaptunk, hamar elvarázsolt bennünket.

A másik koktél alapanyaga a cukornád pálinka (Pitu) szintén különlegesség; friss, lime-os üdítő long-drink készült belőle. Isteni lime illata lett a kezünknek, ahogy csavartuk ezt a kesernyés zöld csodát!


A braseola (olasz marhasonka) személyes kedvencem, nálunk ritka csemege, bordó, omlós, ínycsiklandozó sonka, amin nem rontott a kecskesajt, sőt kiemelte, pikánsabb lett. A pepperoniba töltött olívás kecskesajtot piacon vettem egy kistermelőtől, nem olasz, de az lehetett volna akár. A sajtot azért öntöttem nyakon egy kis medvehagyma mézzel mert először Veronában ettem ilyet egy kis borüzletben. A csipős, erős sajtok vadságát finoman lágyítja a méz,és remek páros bor mellé. A pirítósok igazi olasz kenyéren érkeztek, guszta rózsaszín rákokkal és sokat ígérő fűszeres illattal. Hapci kutyánk se tudott ellenállni a csábításnak, két lábra állva megpróbált egyet elcsenni az asztalról, de nem engedtük neki, ahhoz azért túl jó volt! Különben is magyar pumi egyen magyar kaját, ki hallott már rákevő terelőkutyáról?


A trieszti tésztát már a nagy asztálnál ettük, s bár nem meleg előétel volt megadtuk neki a külön kistányér tiszteletet és a külön villát, meg is érdemelte. Sonkával, sajttal, fűszerekkel gazdagított tésztasaláta, tuti büfékaja is lehet.


A leves érdekes madártejre hajazó álcában érkezett, hisz a sárga lén fehér tojáshab felhőcskék ücsörögtek, de ez nem édes, hanem pikánsan savanykás, hideg leves, amit kellően megbolondított az enyhén sós pisztácia a tetején.


Jöttek a főételek, ami nekem is kihívás volt ezennel, hisz a családom nagy híve a fekete rizottónak, amit eddig még sosem készítettem. Utánajártam, és találtam tintahal tintát (Culinaris, kb. 500 ft), ugyanis ettől fekete az étel. Vicces volt, mert amikor a főzés végén a rizsbe kevertem a tintát a fülemig fekete voltam, és nem voltam benne biztos, hogy lejön rólam, de a víz oldotta, így mégsem indián csíkok ékesítették az ábrázatom, de még az ujjaim vége sem úgy nézett ki, mintha épp az imént vettek volna rólam ujjlenyomatot. Az étel titkai a) megfelelő rizottónak való rizs, b) keverni, keverni végig, c) alaplé halból (ez kissé macerás, de ettől igazi az étel), d) bor ki ne maradjon! A rizottó mellé sütöttem egy kis lepényhalat, de azért csak kicsit, mert sajnos csak kettőt kaptam, kóstolónak így is pont jó volt.


A rác hal, ahogy az igazi rácok készítik messze nem az a lecsós valami, ami itthon elterjedt, délvidéki rokonságomtól tanultam azt a receptet, ami nálunk családi kedvenc, és most itt is bevetettem a vendégeknek.


A Bahamákról - na jó, nem egyenesen onnan, hanem Budapestről - jerk csirke érkezett nagyon csípős, de annál ízletesebb kivitelben. Mellé még mungóbabos rizst is kaptunk, visszajöttek az ízek, amikkel a karibi vacsorán találkoztunk nem is olyan régen nyáron. Kismama barátnénk hasában táncot járt a gyermek a fűszerektől, de ő sem tudta abbahagyni ezt a finomságot.




Ezután visszatértünk a földre, azaz Európába, és osztrák desszertként pischinger tortát ropogattunk. Vicces, hogy oly sok egészen különleges dolgot ettem már, de ilyen tortát, amiért nem kellene olyan sokat utazni, még nem. Nagyon ízlett mindenkinek, csak annyi a titka, hogy ha kiskanállal, villával nem megy, akkor ne szégyelljük kézzel enni. Aztán meg el ne felejtsük az ujjainkat lenyalogatni. Én megtettem. Megint megnyaltam mind a tíz ujjamat vacsora után. És evvel nem voltam egyedül.