Mindennek megvan a maga oka. A szeptemberi vacsora biztosan azért maradt el, hogy most októberben nagyon OTT legyünk. Szerintem sikerült. Bár őszintén a szervezés most is döcögött: a résztvevők létszáma konstans volt ugyan, de kb. naponta változott, és még szombat estére is maradt meglepetés vendég, aki nyolc óra előtt hívott, hogy mégis eljönne. A menü ehhez képest egyszerűen zseniálisan állt össze, a férjem szerint egyre jobbakat eszünk, hiába a tapasztalat...
A társaság is kellemesen vegyes lett, engem ugyan mindig izgat, hogy hogyan fognak az emberek egymásra találni. Ha távolabbi ismerőseimet hívom, szoktam vetélkedőt, egy kis "bemelegítőt" szervezni, hogy összehozzam az embereket. Most is készült olasz TOTÓ, mellékesen mellékelem. Egyébként pedig ugyan tudtam, hogy vannak kapcsolódási pontok, de mint ahogy megjegyezte valaki: "Magyarország egy nagy falu", és ez be is igazolódott ismét. Többekről kiderült, hogy innen vagy onnan ismerik egymást már régebbről. Ennyit a véletlenekről.
Olasz kajáról elsőre mindenkinek a pizza, és a spagetti esik be, de őszintén szólva én a pizza sütést a rendes kemencével rendelkezőkre bízom, az úgy a legjobb. Tésztát bármikor szívesen eszem, sőt! Viszont az olaszok is szívesen esznek húst, és a fiúvendégek rendszerint erre számítanak is, épp ezért ilyen fogásokat is beiktattunk a menübe, ami a résztvevők ingadozása miatt az utolsó percig változott. Én nagyon szerettem volna valami húsos ételt készíteni (a főétel rendszerint az enyém), de még a legelején lestoppolta valaki, aki sajnos nem tudott eljönni, így ott álltam csütörtökön, hogy akkor mégis megvalósíthatom önmagam, legalábbis egy recept erejéig, Az "osso buco" mindig is izgatott, de nem tudtam 100%-os lenni, mert eredetileg csontos (velővel teli) borjúlábszár kell hozzá, és ezt így nagy hirtelenjében nem találtam, de finom marhalábszárból is tökéletes lett (csak a velő hiányzott belőle). Izgultam, hogy némi hely maradjon a vendégek gyomrában, hiszen eléggé a sor végére került, mint karakteres húsétel, de szerencsére mindenki eljutott idáig. Az év tiramisuja már nehezebben csúszott, mert addigra tényleg tele lettünk, meg is jegyezte az egyik vendég, hogy esetleg egyszer a desszertekkel kellene kezdeni, hogy arra is biztos sor kerüljön. Létezik egyébként sokak (főként gyerekek és nők) szerint egy másik "rekesz", ami kizárólag az édességeknek van fenntartva, csak ki kell nyitni a kellő pillanatban. Megtettük. Jól tettük.
Olasz kajáról elsőre mindenkinek a pizza, és a spagetti esik be, de őszintén szólva én a pizza sütést a rendes kemencével rendelkezőkre bízom, az úgy a legjobb. Tésztát bármikor szívesen eszem, sőt! Viszont az olaszok is szívesen esznek húst, és a fiúvendégek rendszerint erre számítanak is, épp ezért ilyen fogásokat is beiktattunk a menübe, ami a résztvevők ingadozása miatt az utolsó percig változott. Én nagyon szerettem volna valami húsos ételt készíteni (a főétel rendszerint az enyém), de még a legelején lestoppolta valaki, aki sajnos nem tudott eljönni, így ott álltam csütörtökön, hogy akkor mégis megvalósíthatom önmagam, legalábbis egy recept erejéig, Az "osso buco" mindig is izgatott, de nem tudtam 100%-os lenni, mert eredetileg csontos (velővel teli) borjúlábszár kell hozzá, és ezt így nagy hirtelenjében nem találtam, de finom marhalábszárból is tökéletes lett (csak a velő hiányzott belőle). Izgultam, hogy némi hely maradjon a vendégek gyomrában, hiszen eléggé a sor végére került, mint karakteres húsétel, de szerencsére mindenki eljutott idáig. Az év tiramisuja már nehezebben csúszott, mert addigra tényleg tele lettünk, meg is jegyezte az egyik vendég, hogy esetleg egyszer a desszertekkel kellene kezdeni, hogy arra is biztos sor kerüljön. Létezik egyébként sokak (főként gyerekek és nők) szerint egy másik "rekesz", ami kizárólag az édességeknek van fenntartva, csak ki kell nyitni a kellő pillanatban. Megtettük. Jól tettük.
Íme hát a menüsor, amibe igyekeztem sok jellegzetes olaszos ételt bezsúfolni, de mégsem zsúfolt, hanem egy kimondottan kellemes, emlékezetes élmény maradt. A titok tényleg az lehet, hogy szépen időt kell hagyni mindennek (mi 8-tól éjfélig eszegettünk), és mindegyik fogásból tudatosan annyit enni, hogy maradjon egy pici hely a következőknek (és akkor még ugye ott a titkos rekesz is...)
Előételek (Antipasti):
- Bruschetta
- Sült paprika salátaolivás kenyérrel
- Paradicsom-mozzarella-rukola nyárs
- Vegyes zöldsaláta pirított sonkával, magokkal
- Paradicsom-mozzarella-rukola nyárs
- Vegyes zöldsaláta pirított sonkával, magokkal
Leves:
- Paradicsomos padlizsánkrémleves vöröspesto-s pirítóssal
Meglepetés előétel:
- Borban párolt füge mézes gorgonzolával
Főételek:
- Vajhalfilé piros és zöld risotto-val
- Osso buco
- Spaghetti carbonara
- Vajhalfilé piros és zöld risotto-val
- Osso buco
- Spaghetti carbonara
Desszertek:
- Tiramisu
- Biscotti
... és nespresso kávé, hmmmmmm
Az előételre vállalkozók rögtön a bruschetta-t említették először, egyértelmű volt, hogy az kell, és jó döntés volt, hiszen remekül sikerült. A zöld-fehér-piros rukola-mozzarella-paradicsomhoz én ragaszkodtam, szeretem, ha a színekben is visszajön egy ország. Mellesleg a dekoráció és teríték is természetesen ilyen színű volt (inverz magyar, máskor is felhasználható, haha). A sült paprika saláta pedig mindenkinek nagyon ízlett, ajánlom kipróbálni más alkalmakkor is.
A leves kétesélyes volt, mert olasz vacsora címén minestrone levesre gondoltam először, de kedves barátném megtalálta ezt a neki nagyon szimpatikus receptet Vrábel Krisztina blogjában, és úgy érzem jól tette, hogy kitartott mellette, mindannyian jól jártunk evvel a különleges levessel (és nagyon igyekeztünk, hogy oda ne égjen a melegítéskor, mint egy másik leves anno).
A meglepetésem úgy született, hogy fügét vettem és desszertet akartam készíteni belőle fagyival, de aztán úgy gondoltam, nem konkurálok a tiramisuval, inkább bevetünk egy kis sajtot. Főként, hogy pont Veronában ettünk annak idején nagyon erős, illatos sajtokat lekvárral, mézzel körítve. Belebotlottam egy kis sötétbarna erdei mézbe a piacon reggel, és rájöttem, hogy ez lesz a tökéletes fogás a boros füge mellé: gorgonzola sajt erdei mézzel megbolondítva. Csúcs ízélmény lett!
A vajhal nem meglepetés már számunkra, nyáron is nagy sikere volt, most ugyanígy készítettem: vajon sütve , citrommal és kapribogyóval. A zöld (parajos) és piros (paradicsomos) risottoval tálalva másodszor is sikerült zöld-fehér-piros étket varázsolni a tányérokra. Ráadásul dupla siker lett olyan szempontból is, hogy halat soha nem evő vendégem élvezettel ette az egészet, és a spenótot messziről kerülő másik vendég csak utólag konstatálta, hogy életében először ízlett neki a spenót. Tehát: a vajhal nevéhez méltóan finom vajas ízű, szinte magától lecsúszó tengeri étek, igazi ínyenc csemege. A spenótos risotto pedig olyan gyengéden vezeti be a spenótot az ellenállók táborába, hogy ellenállhatatlan lesz a végén.
Az osso buco - mint említettem - nem csontos borjúból készült, de nagyon ízes, biotenyésztésű marhalábszárat vettem, látszott, hogy omlós, zaftos, karakteres húsétel lesz belőle. Csak rá kell szánni azt a néhány órácskát, amíg szép lassan párolódik a sütőben (ahány centisre vágott húsdarab, annyi óra, azaz 3-4!). Ez hagyományosan paraszti étel, eszik krumplival, kenyérrel tésztával, és eredetileg sima tagliattele-t akartam főzni mellé, de érkezett egy adag spagetti carbonara (szénégetők tésztaétele). A hagyományos olasz vacsorában, a tészta inkább előétel, és utána jönnek a húsok, én viszont nem mertem ezt feltálalni az elején, mert akkor biztos nem jutunk el a nagy gonddal elkészített marhámig. Így a parasztok ételét a szénégetőkével házasítottam, és carbonara spagettivel tálaltam a marhahúst. Nem volt rossz ötlet.
A tiramisura nagyon vártunk, mert kedves régi iskolatársam már a legelső levelem után azt írta, hogy ők az olasz vacsorára jönnek majd, és hoz tiramisut, ezt tehát már egy jó fél éve készpénznek vettem, és nem is csalódtam benne! Az első lendületem kicsi volt ugyan, de fél kettőkor, amikor mindenki elment visszaültem egy pohár borocskával a tányérom mellé, és egy szemig megettem, ami ottmaradt. A biscottiról pedig annyit kell tudni, hogy titkos a receptje, és nem is akarták a barátaim olasz házigazdái elárulni. Hál' Istennek sikerült megszerezniük, tökéletes kisérője volt a tökéletes kávénknak. Úgy látom, kicsit sokat lelkesedtem, de tényleg élmény volt a tegnapi vacsora.
Most csak egy-két receptet tudok beírni, mert nem kaptam meg mindenkiét, de idővel pótolom az elmaradásokat, sőt a fényképeket is begyűjtöm nem hivatalos fotósunktól.
Borban párolt füge mézes gorgonzolával
Hozzávalók:
személyenként 1 darab füge
egy kis kockányi gorgonzola
erdei méz
2 ek barnacukor
1 dl vörösbor
2-3 dkg vaj
1 csipet chilipor
1 csipet szerecsendió
Elkészítés:
A barnacukrot karamellizálom eegy lábosban, majd rádobom a vajat, és ha az is megolvadt, felöntöm a vörösborral. Megszórom chiliporral és szerecsendióval, és a fügéket a lábosba ültetem. Lefedem az edényt, és kb. 10 pecig párolom a fügéket, majd megforgatom őket. Tovább puhítom a gyümölcsöket, majd visszafordítom, és hagyom a levében állni.
Tálaláskor egy tányérra rakom a fügét, meglocsolom a mártással, melléteszek egy darab gorgonzolát, amit meglocsolok erdei mézzel.
A chili erőssége, csak utóízként tűnik fel, nagyon harmonikus, eredeti íz, bármikor megállja a helyét előételként. Ha gyerekek is eszik, a chilit ki lehet hagyni. Érdemes mellé azt a bort inni, amiben pároltuk, én Mészáros féle Szekszárdi Kadarkát használtam.
- Tiramisu
- Biscotti
... és nespresso kávé, hmmmmmm
Az előételre vállalkozók rögtön a bruschetta-t említették először, egyértelmű volt, hogy az kell, és jó döntés volt, hiszen remekül sikerült. A zöld-fehér-piros rukola-mozzarella-paradicsomhoz én ragaszkodtam, szeretem, ha a színekben is visszajön egy ország. Mellesleg a dekoráció és teríték is természetesen ilyen színű volt (inverz magyar, máskor is felhasználható, haha). A sült paprika saláta pedig mindenkinek nagyon ízlett, ajánlom kipróbálni más alkalmakkor is.
A leves kétesélyes volt, mert olasz vacsora címén minestrone levesre gondoltam először, de kedves barátném megtalálta ezt a neki nagyon szimpatikus receptet Vrábel Krisztina blogjában, és úgy érzem jól tette, hogy kitartott mellette, mindannyian jól jártunk evvel a különleges levessel (és nagyon igyekeztünk, hogy oda ne égjen a melegítéskor, mint egy másik leves anno).
A meglepetésem úgy született, hogy fügét vettem és desszertet akartam készíteni belőle fagyival, de aztán úgy gondoltam, nem konkurálok a tiramisuval, inkább bevetünk egy kis sajtot. Főként, hogy pont Veronában ettünk annak idején nagyon erős, illatos sajtokat lekvárral, mézzel körítve. Belebotlottam egy kis sötétbarna erdei mézbe a piacon reggel, és rájöttem, hogy ez lesz a tökéletes fogás a boros füge mellé: gorgonzola sajt erdei mézzel megbolondítva. Csúcs ízélmény lett!
A vajhal nem meglepetés már számunkra, nyáron is nagy sikere volt, most ugyanígy készítettem: vajon sütve , citrommal és kapribogyóval. A zöld (parajos) és piros (paradicsomos) risottoval tálalva másodszor is sikerült zöld-fehér-piros étket varázsolni a tányérokra. Ráadásul dupla siker lett olyan szempontból is, hogy halat soha nem evő vendégem élvezettel ette az egészet, és a spenótot messziről kerülő másik vendég csak utólag konstatálta, hogy életében először ízlett neki a spenót. Tehát: a vajhal nevéhez méltóan finom vajas ízű, szinte magától lecsúszó tengeri étek, igazi ínyenc csemege. A spenótos risotto pedig olyan gyengéden vezeti be a spenótot az ellenállók táborába, hogy ellenállhatatlan lesz a végén.
Az osso buco - mint említettem - nem csontos borjúból készült, de nagyon ízes, biotenyésztésű marhalábszárat vettem, látszott, hogy omlós, zaftos, karakteres húsétel lesz belőle. Csak rá kell szánni azt a néhány órácskát, amíg szép lassan párolódik a sütőben (ahány centisre vágott húsdarab, annyi óra, azaz 3-4!). Ez hagyományosan paraszti étel, eszik krumplival, kenyérrel tésztával, és eredetileg sima tagliattele-t akartam főzni mellé, de érkezett egy adag spagetti carbonara (szénégetők tésztaétele). A hagyományos olasz vacsorában, a tészta inkább előétel, és utána jönnek a húsok, én viszont nem mertem ezt feltálalni az elején, mert akkor biztos nem jutunk el a nagy gonddal elkészített marhámig. Így a parasztok ételét a szénégetőkével házasítottam, és carbonara spagettivel tálaltam a marhahúst. Nem volt rossz ötlet.
A tiramisura nagyon vártunk, mert kedves régi iskolatársam már a legelső levelem után azt írta, hogy ők az olasz vacsorára jönnek majd, és hoz tiramisut, ezt tehát már egy jó fél éve készpénznek vettem, és nem is csalódtam benne! Az első lendületem kicsi volt ugyan, de fél kettőkor, amikor mindenki elment visszaültem egy pohár borocskával a tányérom mellé, és egy szemig megettem, ami ottmaradt. A biscottiról pedig annyit kell tudni, hogy titkos a receptje, és nem is akarták a barátaim olasz házigazdái elárulni. Hál' Istennek sikerült megszerezniük, tökéletes kisérője volt a tökéletes kávénknak. Úgy látom, kicsit sokat lelkesedtem, de tényleg élmény volt a tegnapi vacsora.
Most csak egy-két receptet tudok beírni, mert nem kaptam meg mindenkiét, de idővel pótolom az elmaradásokat, sőt a fényképeket is begyűjtöm nem hivatalos fotósunktól.
Borban párolt füge mézes gorgonzolával
Hozzávalók:
személyenként 1 darab füge
egy kis kockányi gorgonzola
erdei méz
2 ek barnacukor
1 dl vörösbor
2-3 dkg vaj
1 csipet chilipor
1 csipet szerecsendió
Elkészítés:
A barnacukrot karamellizálom eegy lábosban, majd rádobom a vajat, és ha az is megolvadt, felöntöm a vörösborral. Megszórom chiliporral és szerecsendióval, és a fügéket a lábosba ültetem. Lefedem az edényt, és kb. 10 pecig párolom a fügéket, majd megforgatom őket. Tovább puhítom a gyümölcsöket, majd visszafordítom, és hagyom a levében állni.
Tálaláskor egy tányérra rakom a fügét, meglocsolom a mártással, melléteszek egy darab gorgonzolát, amit meglocsolok erdei mézzel.
A chili erőssége, csak utóízként tűnik fel, nagyon harmonikus, eredeti íz, bármikor megállja a helyét előételként. Ha gyerekek is eszik, a chilit ki lehet hagyni. Érdemes mellé azt a bort inni, amiben pároltuk, én Mészáros féle Szekszárdi Kadarkát használtam.
